Miben lehetek a segítségedre?

Dúlai gondoskodás a gyermekágyban 

Heti rendszerességgel néhány órában mellettetek leszek. Jelen leszek ítéletmentesen, kéretlen tanácsok osztogatása nélkül. Hétről-hétre meghallgatom, ami éppen benned zajlik, segítek kisimítani az éppen aktuális lelki folyamatokat. Ha sok irányból kaptál eltérő véleményt a szoptatással, altatással, baba gondozással kapcsolatban, segítek meghallani a belső hangod, ami megsúgja, hogy mi a legjobb nektek. Meleg ételt készítek, rendbe teszem a környezeted, vigyázok a babádra ameddig lezuhanyzol vagy lepihensz. Önkéntes szoptatástámogatóként segítek a szoptatásban és ha szükséges, más szakemberekhez irányítalak benneteket. 

A kísérést megelőző ismerkedő alkalmak során együtt készülünk fel a szülés utáni napokra, hetekre.


Segítő beszélgetés

Az ahogyan a világra jövünk, majd távozunk és amik a köztes időben történnek velünk, nem függetlenek egymástól. Halljuk, tudjuk, hogy véletlenek nincsenek, mégsem értjük, hogy mi miért történik vagy éppen nem látjuk a kiutat az adott helyzetből. Ha mentálisan terheltnek, fáradtnak érzed magad, bizonytalan vagy, ismétlődnek a körök, amiket bejársz vagy csak szükséged van rá, hogy valaki meghalljon, meghallgasson, szeretettel várlak! Elkísérlek egy darabig az úton, ami afelé visz, hogy megérezd hol fakadnak az új élet csírái benned. Rátalálj a saját erődre, megoldásodra az adott helyzetben.

Az ülések alatt a biztonságos, megtartó térben a Rogers-i segítő beszélgetés kereteit és elveit alkalmazom.


 

A segítő beszélgetés esetében a találkozásaink történhetnek az online térben és személyesen a Perinatus Alapítványnál (II. ker. Szilágyi Erzsébet fasor).

Ha kérdésed van
vagy meglepnéd szerettedet,
bármelyik szolgáltatással,
kérlek telefonon vagy e-mailben érdeklődj.

© 2022 Vancsa Edit ~ Minden jog fenntartva.  

Adatvédelmi tájékoztató és Impresszum

Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen!